Két projekttel is taroltunk az idei TEKLA BIM Awards versenyén. Irány a nemzetközi forduló!

Idén nemcsak sikerült megismételni az előző verseny eredményét, hanem túl is szárnyaltuk a várakozásokat! Két projekttel neveztünk TEKLA BIM Awards-ra, az egyik a Nemzeti Atlétikai Központ, míg a másik a Jedlik Ányos Gimnázium volt. Mind a kettő nevezés komoly sikert ért el a szakmai zsűri szavazásán, de a két közönségszavazásból is a bim.GROUP pályázata került ki győztesen – ráadásul ezekkel kvalifikáltuk magukat a nemzetközi versenyre.

A végeredmény magáért beszél, a dobogón a bim.GROUP két projektje áll (régiós szinten, Magyarország és Románia): első helyen a Nemzeti Atlétikai Központ, míg a másodikon a Jedlik Ányos Gimnázium végzett, ráadásul a projektek közül mind a kettő kategóriagyőztesként továbbjutott a nemzetközi fordulóba is. De a bejelentések sora itt még nem áll meg, hiszen nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a nemzetközi Construsoft Tekla BIM Awards közönségdíjasa is a hazai bim.GROUP által nevezett projekt lett, ami szintén a Jedlik Ányos Gimnázium.

A szavazás szempontjai között szerepelt a TEKLA Structures innovatív alkalmazása, a modell részletezettsége és megépíthetősége, az anyagok sokszínűsége, a geometria komplexitása, a BIM-együttműködés, koordinálás és költséghatékonyság, valamint az építészeti egyediség és a fenntarthatóság. Minden zsűritag 1-5 ponttal értékelhette az egyes pályamunkákat, az ötödik 5 pontot pedig a közönségszavazásban elért sorrend alapján lehetett elérni. A nevezők a színvonalas projektekkel áttekintése után végül június 14-én meghozták a végleges döntést. A zsűri sokszínű, de végül egybehangzó véleményét 5. zsűritagként a közönségszavazatok egészítették ki, így szoros versenyben a közönség végül fordított a végeredményen.

Mik is voltak a projektek bővebben és mikkel neveztünk?

Az egyik pályázatunk a Nemzeti Atlétikai Központon végzett rendkívüli munkát mutatta be. A 2023-as Atlétikai Világbajnokság központi helyszínéül szolgáló új komplexum a Rákóczi hídtól délre a fő Duna ág, a Ráckevei-Duna ág és a Kvassay Jenő út által bezárt háromszög alakú területen kapott helyet. Feladatunk az acél és kábelszerkezet technológiai- és gyártmánytervek elkészítése, a teljes megvalósítás során a gyártási, szerelési és geodéziai folyamatok támogatása, valamint a bevont szaktervezők munkájának koordinálása volt.

TEKLA BIM Awards verseny

A másik pedig a maga nemében egy szintén kiemelkedő létesítmény, a Jedlik Ányos Gimnázium volt. A projekt Budapest-Csepel városrészében található, ahol a régi gimnázium fejlesztése, 6500 m2-rel való bővítése és komplett rekonstrukciója valósult meg. A koncepciótervezés utáni további fázisokat, azaz az engedélyes tervdokumentáció készítését, a kiviteli tervezést és a gyártmánytervezést is mi végeztük az 5 fő szakágat (építészet, vasbeton és acél tartószerkezet, épületburok, elektromos és gépész tervezés) magába foglaló csapatunk közreműködésével. A projekt legnagyobb tartószerkezeti kihívását az aula térlefedése jelentette, amelyhez kellő tapasztalatra, gyakorlatra és a megfelelő szoftverekre is szükségünk volt.

TEKLA BIM Awards verseny

Ezek a projektek nem valósulhattak volna meg a megfelelő partnerek nélkül: KÉSZ Metaltech Kft., KÉSZ Ipari Gyártó Kft., Baumetall Design Kft., Geolink3D) A díjátadót a korábbi évekhez hasonlóan az őszi felhasználói találkozón rendezik meg, ahol a győzteseknek nagyközönség előtt is lehetőségük lesz projektjeik bemutatására.

Lépjen velünk kapcsolatba